Az instant fényképezőgépek világa

Életünk egyre több pillanatát rögzítjük fényképezőgéppel vagy okostelefonnal, az eszközök és a micro-SD kártyák több gigabyte-os háttértárai, valamint a felhőtárhelyek szinte végtelen mérete nem szab gátat mohóságuknak. Ma már nem kell figyelnünk arra, hogy a befűzött filmen még mennyi üres képkocka van, egy szülinapi torta gyertyáinak elfújásáról akár 100 képet is rögzíthetünk, reménykedve, hogy a nagy tömegben legalább egy használható/megosztható fotót találunk majd. Sokan nem is képesek visszafogni magukat, úgy termelik a képeket, mintha kötelességük lenne. Pedig senki sem akar később egy szülinapi partiról több száz fotót átpörgetni, a képek többsége így a merevlemezeknek készül. Sajnos a digitális fotók nagy számuk miatt mára teljesen elértéktelenedtek, pillanatképekké váltak, a lájkgyűjtések eszközeivé. Nincs mit elraknunk a dobozba, nem tudunk semmit sem bekeretezni, a közös képnézegetéseknek pedig egy áramszünet bármikor véget vethet, hiszen napjaink emlékei mind virtuálisak. A legjobb képeket ezért érdemes kinyomtatni, kiemelve azokat a fotók tömegéből, hogy bármikor rájuk pillanthassunk, és gyermekeink is láthassák őket.

Azonnali kidolgozás

Napjainkban már nem kell senkinek sötétkamrába vonulnia fényképeinek előhívásához. A legegyszerűbb megoldás az, ha egy fotónyomtatóval papírra vetjük az elkészült fájlokat, vagy elküldjük azokat egy fotókidolgozással foglalkozó szolgáltatásnak. Harmadik lehetőségként felmerülhet az instant fényképezőgépek használata, amelyek az elsütőgomb lenyomása után két percen belül kézzel fogható fotóval tudják megörvendeztetni tulajdonosukat. Így mondjuk egy családi csoportképből mindenki azonnal megkaphatja a saját változatát. A technológia persze nem új, gyökerei az 1947-es évekig nyúlnak vissza, amikor Edward H. Land kifejlesztette a Polaroid- Land eljárást. A módszer szinte egybeforrt a Polaroid nevével, pedig idővel a Kodak és a Fujifilm is belépett erre a területre. A digitalizációval viszont háttérbe szorultak az analóg technológiák, ami padlóra fektette például a Kodakot és a Polaroidot. Utóbbi cég így 2008-ban beszüntette a filmek gyártását, ám szerencsére a független The Impossible Project tovább erősítette Instax sorozatát. Bejött a japánok számítása, hiszen az elmúlt években újra megélénkült a kereslet az instant gépek iránt, csak a Fujifilm 25 millió ilyen gépet értékesített világszerte. Ha körbenézünk a piacon, jellemzően Instax gépeket találhatunk, amelyeket vagy a Fujifilm gyárt, vagy annak fotópapírjaival kompatibilisek. Maguk a gépek viszonylag kedvező áron szerezhetők be, a nagyobb költséget a papír jelenti: egy tízes csomag körülbelül 3000, húszlapos jellemzően 5000 forintba kerül. A legtöbb gép analóg, ám sokuk használ valamilyen digitális technológiát, sőt a piacon már megjelentek a hibridek és a teljesen elektronikus megoldások is. Tesztünkben három gyártó három különböző modelljét mutatjuk be, amelyeket ugyan ár-érték arány szerinti sorrendbe tettünk táblázatunkban, mégis nehezen hasonlíthatók össze, hiszen az instant szegmens három különböző területét képviselik.

Leica Sofort

Teljes mértékben az analóg vonalat erősíti a Leica megoldása. Nem rendelkezik belső tárhellyel, nincs benne microSD-foglalat, minden elsütést előhívás követ, nem támogatja a felelőtlen kattintgatást. A Sofort a fényképezés hőskorát hozza vissza mindennapjainkba – a legtöbb instant gépéhez hasonlóan-, bár nem nélkülözi az elektronikát. A hátoldalán gombokkal válthatunk a megfelelő üzemmódok között, és egy apró LCD-kijelzőn követhetjük a beállításokat, valamint a hátralévő fotópapírok számát. Előnézetet viszont nem kapunk, 0,37-szeres nagyítású optikai keresője segítségével kell megkomponálnunk képeinket úgy, hogy azok a 62x46 milliméteres papírképen a lehető legjobban nézzenek ki. Három fókusztávolság választható, úgymint makró (0,3-0,6 m), közeli (0,6-3m) és távoli (3 méternél nagyobb), amely mellett buli-, sport-, makró-, dupla expozíció, bulb- és szelfiüzemmód áll rendelkezésünkre. Ötletes megoldás, hogy a készülék elejére tükröt helyeztek, így az önarcképeket nem kell vakon elkészítenünk. Képminőség tekintetében a Leica egyértelműen a tesztünk élén végzett, az általa készített nyomatok kellően részletgazdagok és kontrasztosak; habár természetesen nem hozták egy jobb kompakt fényképezőgép szintjét, ezt nem is várhatunk el ezektől az eszközökről. A Sofort egy igazi kuriózum, a fotózás szerelmeseinek nyugodt szívvel tudjuk ajánlani ezt a 87 ezer forintos készüléket.

Fujifilm Instax SQ10

Sokkal kezelhetőbb a 80 ezres Fujifilm hibrid megoldása, amely alapesetben a gép háttértárára menti az elkészült képeket, és azokat csak a felhasználó kérésére nyomtatja ki. Sőt, nemcsak a géppel készített, hanem bármely, az SD-kártyára mentett fotót kinyomtathatunk vele, persze a képarányon ebben az esetben sem változtathatunk. A 3,7 megapixeles szenzor egyébként elfogadható fotókat készít, és akár még gyengébb fényviszonyok között is bevethetjük, valamint közeli makrófelvételeket is készíthetünk. A hátoldalán egy tárcsa és egy nyomógomb segítségével válthatunk az üzemmódok között, alkalmazhatunk szűrőket, módosíthatjuk a kép keretét. Az előnézetről egy 3 hüvelykes LCD-kijelző gondoskodik, amely ugyan nem képes visszaadni a fotók színeit és részletgazdagságát, de legalább hasonló látvány fogad ott bennünket, mint amit később nyomtatásban viszontlátunk majd. Egyszerű kezelhetősége, valamint belső tárhelye és jónak mondható képminősége miatt az Instax SQ10 elsődleges fényképezőnek is jó választás lehet, amennyiben nem a képminőség az fő szempont.

Polaroid Snap Touch

Meglepő módon pont a Polaroid került a legmesszebb eredeti önelőhívó-filmtechnológiájától, a Snap Touch ugyanis nem az analóg megoldást, hanem a cég műhelyében kifejlesztett, majd külön cégbe szervezett Zero Ink, azaz Zink technológiát használja. Utóbbi gyakorlatilag egy tintamentes nyomtatási eljárás; nem igényel utántöltést, az alapszínek rétegei ugyanis közvetlenül a filmben találhatók meg, amelyek hő hatására oldódnak ki az előhívás során. Ebből adódóan a Polaroid gépe teljesen digitális, ráadásul tesztünk szereplője még érintőkijelzővel is rendelkezett. Tapasztalatunk szerint azonban nyomatminőségben elmarad a Zink az instaxos riválisokhoz képest: a képek szürkék, egyáltalán nem részletgazdagok, és a színátmenetek is összemosódnak. Ha megnézzük a microSD-kártyára mentett képeket, már sokkal jobb a helyzet, ám a képminőségen érződik az árkülönbség a riválisokhoz képest. Egyébiránt egy kellően funkciógazdag eszközről van szó, amely számos szűrővel és matricával, sőt még mobilklienssel is rendelkezik, érezhetően buli fényképezőnek készült. Az ára 53 ezer forint körül mozog.